Ők kapták idén az egyik legfontosabb feltalálói magyar díjat

Idén is átadták a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) kezdeményezésére létrehozott Jedlik Ányos-díjat, amely a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja. A díjat ezúttal egészségiparban és a szellemitulajdon-védelem területén tevékenykedő szakemberek kapták.

Csúcstechnológiás magyar találmány a világ legrangosabb tudományos folyóiratában

Az agyban történő memóriatárolás megfejtésében ért el forradalmi áttörést Losonczy Attila, a New York-i Columbia Egyetem Zuckermann Intézetének kutatója, illetve Rózsa Balázs kutató- és fejlesztő csapata. A Nature folyóiratban közölt tanulmányukban a magyar fejlesztésű és gyártású, innovatív 3D-lézerpásztázó mikroszkópjuk segítségével bizonyították, hogy az agy egyik fontos memóriaközpontjában kisebb csoportokba szervezve, együtt tanulnak az idegsejtek.

Videón a magyar sikersztori: akik valós időben nézik az emberi agy működését

Videón a magyar sikersztori: akik valós időben nézik az emberi agy működését

A héten megjelent átfogó cikkünkben mutattuk be a Rózsa Balázs orvos-fizikus és a nevéhez köthető Femtonics Kft nagyszabású projektjeit. Ennek keretében videót is forgattunk a cég húzó termékéről, a Femto3D Atlas-ról. A spin-off cég ezzel a legmodernebb két-foton mikroszkóppal tervezi meghódítani a világpiacokat. Rózsa Balázs egyébként ott lesz a november 6-i Portfolio Private Health Forumon.

Magyar kutatók hoznak forradalmat az egészségügyi innováció területén

Magyar kutatók hoznak forradalmat az egészségügyi innováció területén

A világon egyedülálló és ezért külföldön is nagyon keresett kétfoton mikroszkóp, sikeres nemzetközi együttműködések, publikációk sora neves külföldi szaklapokban, az agy működésének sejtszintű és valós idejű megfigyelése, a látás mesterséges visszaállítása, rákdiagnosztika néhány másodperc alatt - csak néhány azok közül a projektek, kutatások és tervek közül, amelyek Rózsa Balázs fizikushoz és csapatához köthetőek. A Femtonics Kft alapító-tulajdonosa nagyszabású, új terveibe is beavatta a Portfolio-t. (Csúcstermékük, a Femto3D Atlas működéséről videót is készítettünk.)

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.